Legfrissebb híreink

Aktuális eseményeink

Iskolai referencia műhely a Kiskőrösi EGYMI-ben

Intézményünk referencia intézményként bemutató órákat tartott, előadásokat szervezett és műhelymunkákat az egyéni átvezetések témában. Köszönöm kollégáim munkáját. Ügyesek voltak.

Aktuális eseményeink

Tudásfórum 3.3. műhelymunka a Kiskőrösi EGYMI-ben

A műhelymunka keretében megismerkedtünk a KLIK értékeivel, küldetésnyilatkozatával, jövőképével, melyet Radicsné Szerencsés Terézia intézményvezető mutatott be. Csoportmunkában olyan cselekvési terveket készítettünk el, melyek az
intézményi szintre vonatkozó lépéseket határozzák meg és illeszkedik a KLIK jövőképéhez, illetve az intézmény arculatához. Jó hangulatban telt el a délutánunk, hasznos és értelmes tervek születtek.

Óvoda

Referenciaintézményi műhelymunka 2014.11.13.

ÓVODÁBÓL ISKOLÁBA EGYENLŐ ESÉLYEKKEL címmel 2014.11. 13-án 10-16 óra között intézményünk valamint az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. a „XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz
(TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001)” kiemelt projekt keretében gyakorlatorientált
referenciaintézményi műhelymunkát szervezett.

Óvoda

MEGHÍVÓ MŰHELYMUNKÁRA

ÓVODÁBÓL ISKOLÁBA EGYENLŐ ESÉLYEKKEL címmel 2014.11. 13-án 10-16 óra között intézményünk valamint az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. a „XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz
(TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001)” kiemelt projekt keretében gyakorlatorientált
referenciaintézményi műhelymunkát szervez

Aktuális eseményeink

Utazó tanári továbbképzés Eger

Aktuális eseményeink

Tök jó nap a Kiskőrösi EGYMI-ben

A mai napon valamennyi osztály/csoport ötletes, esztétikus darabbal rukkolt elő, Benedek bácsi előadását szivesen hallgatta gyermeksereg, majd a várva-várt eredményhirdetés is megtörtént. Sütemények, kompótok is készültek erre a napra. Gratulálok Manyika és az ÖKO team szervező munkájához.

Aktuális eseményeink

Mentoráló intézmény cím megszerzése

Ma ünnepélyes keretek között több gyógypedagógiai intézmény is átvehette a MENTORÁLÓ INTÉZMÉNY címet, megyénkből a bajai és a kiskőrösi EGYMI, országosan a kaposvári, nyíregyházi és a tatabányai EGYMI is.
(TÁMOP 3.1.4.B-13/1-2013-0001)

Aktuális eseményeink

Adomány a Kiskőrösi EGYMI-nek

Adományokat kaptunk az IT Services Hungary Kft.-tól játékok formájában.

Aktuális eseményeink

Felhívás

Kedves Kolléga!
A Kiskőrösi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Integrált Óvoda, Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola Integrált Óvodája, valamint az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. a „XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz (TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001)” kiemelt projekt keretében gyakorlatorientált referenciaintézményi műhelymunkát szervez.

Aktuális eseményeink

Utazó tanári képzés Mosomagyaróváron

Radicsné Szerencsés Terézia és Markó Ibolya a mosonmagyaróvári EGYMI-ben utazó tanári képzést tartott a gyógypedagógusok számára.
előző | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | következő