Aktuális eseményeink

„Barátom Petőfi”

Kiskőrös idén ünnepli megalapításának 300. évfordulóját. Utazótanári intézményegységünk a „Barátom Petőfi” versíró pályázattal csatlakozott az emlékév rendezvénysorozatához.

Az integráltan nevelt sajátos nevelési igényű tanulók számára kiírt pályázat célja az volt, hogy tanulók merüljenek el a költészet világában, ismerjenek meg minél több Petőfi Sándor által írt költeményt és végül maguk is próbálják ki a versírás élményét. A beérkezett pályamunkák mindegyike más és más gyermeki hangulatot, érzelemvilágot tárt elénk. A legszebb vers a KEVI Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Szakgimnázium tanulója Nyírő Zsuzsanna tollából került ki, aki első ízben fogott rímfaragásba. Díját november 21-én az országos jelentőségű rendezvényen a „Jövő útjai..” konferencián vehette át.

A pályázat kolléganőnket Kutyifa Anikót is megihlette, aki erre az alkalomra írta meg következő költeményét:

Kutyifa Anikó: Petőfi (újkori) szavai Aranyhoz

 

Tán csak álom, talán ábránd, régi emlék felragyog,

tornyos templom oltáránál, keresztvíznél, én vagyok.

Sok- sok város versenyez, hogy vajon hol is születtem,

Hol ölelt először anyám, mikor csendben nevettem.

 

Ez a város, sáros utcák, szoknyák rojtja meglebeg,

vaskos csizmák, döngő utak, szőlősorok, emberek.

Évszázados por sejlik a tanyák foszló vályogán,

bölcs a csend, a hordó hallgat, pincesorok alkonyán.

 

Jó barátom, kedves János, újra írok teneked,

ez a város, azóta sem feledett el engemet.

Számos ház, a kút, a templom, szülőházam öleli,

Könnyem csordul, ahogy szemem, ősi nyomom követi.

 

Egy ideje visszajárok, ne félj, nem kísérteni,

szívem ezer program révén örömmel megtölteni.

Képzeld ez a kőrösi nép, igen fura megvallom,

disznót öl a tömegeknek, nem mondom, ez skandallum.

 

Mikor anyám altatóját dúdolta a bölcsőnél,

vagy a tyúkja kárált folyton meleg búbos kemencén,

Morzsa kutya nem sejtette, főtéren sül hurka majd,

hegyezheti fülét, amíg pár cupákot végignyal.

 

Kemencében nemcsak hurka, kenyér is sül, barátom,

éjjel-nappal ünnepelnek, minden évben csodálom.

Úgy szeretnek enni, inni, földig csorog a nyálam,

pontozzák az ételeket, ilyet sosem pipáltam.

 

Rétest, sütit lepontozni? Bográcsban a kiskakast?

Fesztiválról fesztiválra egyre több a nagy pocak.

Azt ne hidd, hogy lusta népség, táncolnak itt eleget,

néptáncos vagy mazsorettes több száz vidám kisgyerek.

 

Ne kérdezd, hogy mi a mazsi, nem ettem még mazsolát,

én mondom, hogy nem túl sokat takar az a kiskabát!

Csinos lányka botot pörget, körülötte legények,

Csokonai megírná itt újra azt a Reményhez-t.

 

Szóval, ahogy emlegettem, mozog is a nép biz’ ám,

sportügyileg sem hiányzik néhány neves fesztivál.

Libafutam, Ludas Matyi kedvenc éves programja,

ezt a távot Döbrögi is háromszor lefuthatja.

 

Szeretik a szenteket is, Szent Ivánt, meg Szent Mihályt,

ezekre a napokra is szerveznek egy fesztivált.

Tudnak ezek élni, ecsém, mért nem élek manapság?

Megennék egy jó nagy tányér kiskőrösi sztrapacskát.

 

Képzeld el, a közútnak is saját múzeuma van,

szomszédjában fröccsöt ihatsz, amikor csak kedved van.

Idén azt is megfigyeltem, kedvencük a háromszáz,

szorgos hölgyek ezt a számot rózsaszálba horgolták.

 

Olyan ez, mint régen nálunk, esténként a fonóba’,

mikor még a Tinder helyett vásznat húztak el jobbra.

Offline volt az egész világ, pletyka volt a fészbúkunk,

legalább az egész falu tudta, hogyha lebukunk.

 

Nagy kópé a kiskőrösi, azt gondolom, Jánosom,

mégis ez az egész földön legkedvesebb városom.

Hiába a hegyek, völgyek, bármily messze járhatok,

minden úton nem Rómába, Kiskőrösre juthatok.

 

Kiskőrös, 2018.november 6.